Bemutatkozás
Csíki hoki, kolozsvári foci, váradi póló, szentgyörgyi vagy vásárhelyi kosár – egy helyen mindazok, akiknek Erdélyben szurkolnak.
Iratkozz fel
Friss kommentek
Archívum
Linkek


Keresztet vetni a legsúlyosabb bűn
Írta: bmiky 2012. máj. 12. 12:17

A logika valahogy nem erős oldala a Hivatásos Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága tagjainak, az abszurditás annál inkább. A legutóbbi ülésén egy verekedést kirobbantó kapus kisebb büntetést kapott mint egy sárgalapja ellen térdrehullva, keresztvetéssel "tiltakozó" futballista. Liga 1, én így szeretlek. Lássuk csak egyenként a pénteki ítéleteket:
Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Légiósok ligája, percemberek válogatottja
Írta: bmiky 2012. máj. 8. 11:03

Megásta a romániai kosárlabdázás sírját a szövetség az új légiós-szabállyal. Nem azzal van a gond, hogy az első osztályú csapatok immár nem 5, hanem 6 légióst nevezhetnek be egy mérkőzésre, hanem azzal, hogy négy szezon után eltörölték a kitételt, miszerint mindig a pályán kell lennie a csapatban legalább egy hazai játékosnak.
Elolvasom »

Címkék: kosárlabda, légiós, román, szövetség
Kommentek: 2 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Nem merik bezárni a bőröndöt...
Írta: dorvex 2012. ápr. 28. 14:01

Kicsit kezd unalmas lenni, hogy minden olyan fickót felment a román bíróság, aki valamilyen módon korrumpálni akarta a román labdarúgó-bajnokság mérkőzéseit. Legutóbb blogunk egyik kedvencét, Gigi pásztort, mentették fel első fokon. Úgy néz ki, hogy 1,7 millió euró a táskában még kevés ahhoz, hogy valakit lecsukjanak...
Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Védelem nélkül is optimista a kanadai kapitány
Írta: dorvex 2012. ápr. 14. 12:08

Tom Skinner (fotó), a román jégkorong-válogatott szakmai vezetője a vasárnap kezdődő Divízió I B csoportos világbajnokság előtt kijelentette, hogy nyolc pont megszerzését tűzte ki célul a torna előtt a tavaly még a Divízió II-ben szereplő együttesének. Azt viszont mindenkinek tudnia kell, hogy a nyolc ponttól a nulláig nincsen túl sok.
Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

A szépség és a szörnyeteg
Írta: bmiky 2012. ápr. 13. 20:12

Zilahon dolgozik együtt az egyik legszebb magyar kézilabdázó, Szűcs Gabriella, és a sportág talán legkeményebb, állandó játékos- és bíróterrorizáló edzője, Gheorghe Tadici. Az EHF-kupában döntős csapat furcsa, de sikeres párosáról Manases Sándor készített képriportot a bajnoki ezüstérme és a BL-selejtezőbe jutás szempontjából igencsak fontos Kolozsvár–Zilah (24-23) találkozón.

Elolvasom »
Címkék: fotó, kézilabda, Szűcs, Tadici, Zilah
Kommentek: 1 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Houston, baj van! Eltűnt az irányító! Hova lett Jujuan Cooley?
Írta: Hoo_Ember 2012. ápr. 6. 20:22
Hatodik helyen zárta az alapszakaszt a Maros Kosárlabda Klub a román férfi első osztályban, és azzal a Kolozsvárral került össze a rájátszás első körében, amelyet az utóbbi többször is legyőzött. Meglehetősen optimistán várták a vásárhelyiek az április 11.-i első összecsapást,
de hamar földig nyúlt az orruk.
A Temesvár elleni győztes meccs másnapján azonban robbant a puliszka, eltűnt Cooley, a vásárhelyiek és lehet az egész román kosársport legrégebbi idegenlégiósa. A szélvészgyors irányító, fogta magát, összepakolt, a szomszéd postaládájába dobta a lakáskulcsot, a szolgálati Dácsiáját a Sportcsarnok előtt hagyta és ugyanolyan szélvészgyorsan elszállt nagy Ámerikába.
Puff! Mindenki mehetett a fogászatra tátott szájjal, még az ellenfelek is értetlenül állnak.
Beetetés? Maszlag? Taktika a vásárhelyiek részéről? Ilyesmikkel nem szoktak szórakozni.
Több fórumon is keringenek még most is a találgatások. Cristescu (a kolozsváriak menedzsere) fizette le? Borbély László exminiszter (a csapat szellemi atyja) korrupciós gyanúba keveredése okozta, tán az ufók rabolták el? Doppingolt? Megannyi (hülye) kérdés, és válasz csak nem érkezik. Miért tette ezt? - kérdezik azóta is. A szurkolói fórum felforrt, a közösségi oldalak pezsegnek és mindenki a magyarázatot várja.
És az csak késik. A klub kiadott egy közleményt, melyben tudatja, hogy nem jelent meg a meccs másnapi edzésen (mérkőzés után nem volt edzés), a klubelnök réveteg szemekkel bámul a semmibe, mert a horizonton eltűnt a célkitűzés, elúszni látszik a bajnoki döntő terve. Mindenki becsapottnak érzi magát, és Cooleynak biztos van valamilyen magyarázata a lépésére, de addig csak a találgatások maradnak.
Pedig Vásárhely volt az a klub, ahol, ha más nem is, de Cooley biztosan megkapta időben a pénzét. Vásárhely volt az, ahova Cooley minden évben úgy jött vissza, hogy nagyobb fizetést kapott. Vásárhely volt az, ahova Cooley a 2010-11-es idény téli felénél úgy jött vissza, hogy Nagyszebenből zsarolta a klub vezetőségét, hogy ha nem kap nagyobb fizetést tavasszal, akkor megy máshová.
És Marosvásárhely volt az a város, ahol több tíz gyerek azért kezdett el kosármeccsre járni, és azért fogott neki ennek a sportágnak, mert Cooley a kék-fehérek játékosa volt.
Sokan szerették, de egy idő után sokan csalódtak is benne.
A zsoldos „szív” kimutatta „foga fehérjét”.
Talán pár napot csúszott a fizetése? Az még nem ok, hogy „amerikaiasan” lelépjen.
Pedig még szerda este együtt ünnepelte a csapat Temesvár felett aratott győzelmét.
Talán tényleg az ufók rabolták el...
De többet ne tegye be a lábát Marosvásárhelyre....

Hatodik helyen zárta az alapszakaszt a Maros Kosárlabda Klub a román férfi első osztályban, és azzal a Kolozsvárral került össze a rájátszás első körében, amelyet az utóbbi időben többször is legyőzött. Meglehetősen optimistán várták a vásárhelyiek az április 11-i első összecsapást, de hamar földig nyúlt az orruk.   A Temesvár elleni győztes meccs másnapján robbant a puliszka: eltűnt Jujuan Cooley, a vásárhelyiek legrégebbi idegenlégiósa. A szélvészgyors irányító fogta magát, összepakolt, a szomszéd postaládájába dobta a lakáskulcsot, a szolgálati Daciáját a Sportcsarnok előtt hagyta, és ugyanolyan szélvészgyorsan elszállt a nagy Ámerikába.
Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Szép volt, Várad!
Írta: bmiky 2012. márc. 29. 13:21

Három nappal a LEN döntésének meghozatala után is még mindig nehezen tudom elhinni, hogy Nagyváradon lesz a póló Bajnokok Ligája négyes döntője. Sem a romániai (=váradi) vízilabda, sem a román sportdiplomácia eddigi eredményei nem előlegezték meg. Igazából arról is csak a beavatottak tudtak, hogy a Pece-parti Párizs versenybe szállt a rendezési jogért. A focibuzi bukaresti sportsajtó ingerküszöbét pedig még a Final Four elnyerése sem igazán érte el, a helyi média mellett inkább csak az erdélyi magyar lapok közölték a hírt.
Elolvasom »

Címkék: BL, Nagyvárad, rendezés, vízilabda
Kommentek: 2 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Ügynök-szeretőkkel a bajnoki címért
Írta: bmiky 2012. márc. 24. 13:55

Amikor azt hittük, már minden lehetséges és lehetetlen összeesküvés-elméletet elsütöttek a román futball mindentudó vezérei, jött egy levitézlett, paranoiás, magyargyülőlő költő-politikus, és bedobta az év  kémsztoriját. Vadim Tudortól kellett megtudnunk, hogy a Kolozsvári CFR immár nemcsak a meccseket és a bírókat veszi meg halomra, hanem 21. századi Delilákat küld a riválisok sztárjainak ágyába.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Pragmatizmus vs. meccshiány
Írta: dorvex 2012. márc. 21. 13:26

Előny ott, szerva ott. A game, szett, meccs viszont még odébb van! Nem tenisz-mérkőzés ez, hanem jégkorong. Pontosabban a román bajnoki finálé, amelyben a HSC Csíkszereda és a Brassói Corona Fenestela 68 csapatai néznek egymással farkasszemet. Az első mérkőzésen, amint a cím is mondja, az utóbbi pragmatizmusa legyőzte az előbbi meccshiányét. De lehet ez még fordítva is.
Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Új szelek Vâlceán
Írta: moszat 2012. márc. 19. 16:20

Két új, nem is akármilyen játékos szerződtetését jelentették be az elmúlt időben az Oltchim női kézilabda-csapatánál, a Bajnokok Ligája elődöntőjére készülő klubnál azonban további változások is várhatók. Nemcsak a keret, de a menedzsment és az edzői stáb összetétele is változhat. Hajtás után összegyűjtjük, milyen híreket fújt felénk a vâlceai szél.
Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Ellenségből barát?
Írta: bmiky 2012. márc. 13. 17:52

Kutyából nem lesz szalonna, de juh talán igen – volt a Kolozsvár Aréna nézőcsúcsát felállító U–Steaua focimeccs tanulsága. Pedig adott volt a körítés egy igazi rangadóhoz, a 2008 óta kihaltnak vélt faj, a jegyüzér is felbukkant hétfő délután a stadion környékén és a Sétatéren, csekély 400 százalékos haszonkulccsal árulva a belépőket. És ha a rendezők nem húztak volna nyolc szektornyi (6000 ülőhely) biztonsági zónát a bakáknak szurkoló pár tucatnyi hülyegyerek köré, még többen is lehettek volna 24 ezernél. Kár, hogy a nagy többség azzal a szent meggyőződéssel ment haza vagy a kocsmába a 90 perc után, hogy bundameccset látott.
Elolvasom »

Címkék: Kolozsvár, labdarúgás, steaua, U
Kommentek: 8 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Bírók Ligája
Írta: bmiky 2012. márc. 10. 13:17

A román foci örök mantrája, hogy a bajnokság sorsát a játékvezetők döntik el. Tény, hogy botrányosan alacsony színvonalú a bíráskodás és virágzik a nepotizmus a Játékvezetői Testületben (CCA), de a klubok csak addig szidják a bírókat, amint azok aktívak. Amikor visszavonulnak, akkor alkalmazzák őket. Hogy a szakértelmük vagy a kapcsolat-rendszerük miatt, az végül is mindegy. A Liga 1-ben jelenleg csak hét klub van, amelynél nem dolgozik egykori élvonalbeli játékvezető vagy asszisztens.
Elolvasom »

Címkék: bíró, klubok, labdarúgás, Liga1
Kommentek: 1 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

198
Írta: bmiky 2012. márc. 2. 11:23

Ennyi játékos jött és ment a Liga 1 18 csapatánál a téli szünetben. Döbbenetes szám. Még akkor is, ha ebben a kirúgott ("közös megegyezéssel szerződést bontott") focisták is benne vannak. 104 román és 94 légiós váltot klubot, a teljes névsorral nem terhelem le a posztot, aki kíváncsi rá, itt megnézheti. Inkább csak az érdekességekből szemezgetek.
Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

A Keresztapa ára
Írta: bmiky 2012. febr. 21. 13:20

Azt kérdezik tőlem kedves pesti barátaim, hogy az a Mircea Sandu, aki visszautasította a fogadási maffia 20 ezer eurós ajánlatát, és nem volt hajlandó lecserélni Kassai Viktort egy nímand bolgár bíróra a Románia–Uruguay meccsen, ennyire tiszteséges ember és sportvezető? Hiszen azonnal jelentette a FIFA-nak és az UEFA-nak a történteket!
Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Kupát akar? Vegyen Velickovicsot!
Írta: bmiky 2012. febr. 20. 11:18

Az elmúlt három év tapasztalata alapján nagyon egyszerű a siker receptje a férfi kosárlabda Román Kupában. Amely csapat mindenáron meg akarja nyerni a trófeát, mindössze két feltételt kell teljesítenie.
1. Eszébe ne jusson megrendezni a Final Fourt.
2. Még a szezon elején igazolja le Uros Velickovicsot.

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Jó nekünk, hogy összenövünk?
Írta: dorvex 2012. febr. 16. 10:55

„Összenő, ami összetartozik”. Mondták ezt sokan és sok helyen, különböző megfontolásokból és más-más szövegkörnyezetben használva, illetve fontos vagy egyenesen történelmi – Willy Brandt 1989-ben Németország újraegyesítésekor, vagy a 2011-es Tusványos mottójaként – pillanatokban. Nekünk, erdélyieknek ez inkább 2011 elejétől érdekes. De valójában mit is jelent a kettős állampolgárság a sport szintjén? Egy biztos: a határon túli magyar sportvezetőknek van miért aggódni, míg az anyaországiak dörzsölhetik a markukat.
Elolvasom »


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Újra felosztanák a közvetítés-piacot
Írta: shanghai80 2012. febr. 10. 14:56

Unják, hogy csak kevesen nézhetik a tévében a legerősebb európai focibajnokságokat. Az meg teljesen felháborító, hogy a román labdarúgó-bajnokság mérkőzéseit nem azok a tévétársaságok közvetítik, amelyeket bárki nézhet. Módosíthatnak a törvényen, de háború dúl a háttérben.
Elolvasom »


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

A medve nem játék...
Írta: dorvex 2012. febr. 7. 12:56

Borítékoltunk, jósoltunk és kemény ütközeteket vártunk a legutolsó jégkorongos posztunkban. Hogy ez miben is állt? Borítékoltuk, hogy Dunaújváros bejut a MOL Liga fináléjába Brassó kárára, és megjósoltuk, hogy mindkét elődöntő szikrázó meccseket fog hozni. Továbbá azt is írtuk, hogy a HSC Csíkszereda–Miskolci Jegesmedvék összecsapás kétesélyes, ami a helyzetkihasználáson fog múlni. Azt azért hamar leszögezném, hogy nem egy augur veszett el bennem, csak igyekeztem a realitás tükrében megfogalmazni észrevételeimet.
Elolvasom »


 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Magas ez még nekünk...
Írta: moszat 2012. febr. 6. 14:59

…mint rucának az ülő. Valahogy ezzel a vidékünkön használatos kis szólással tudnám legjobban kifejezni, hogy mit is gondolok a Kolozsvári U-Jolidon szombati KEK-mérkőzéséről. A legjobb 16 között, az első mérkőzésen házigazdaként, a kolozsvári lányok ötgólos vereséget szenvedtek a Dinamo Volgográdtól. Az oroszok más szint, valahogy tudtuk ezt, de most testközelből láttuk. Hajtás után Fortuna istennőt küldjük melegedni, oroszleckét veszünk és méltatlankodunk is egy sort.
Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Hab a tortán: jöhet az igazi rájátszás
Írta: dorvex 2012. jan. 28. 11:05

A végéhez közeledik a román-magyar jégkorong-bajnokság, azaz a MOL Liga, vasárnaptól kezdve már az elődöntőket vívják. A párosítások az előzetes elvárások szerint alakultak, öszejött két erdélyi–magyarországi párharc: a HSC Csíkszereda a Miskolci Jegesmedvékkel, míg a Brassói Corona Fenestela a Dunaújvárossal csap össze a fináléba jutásért.
Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Régebbiek | Végére »